5. rész
Te folyton csak legyintesz!

Lassan nyitottam ki a szemeimet. Az utóbbi 2 hónapban minden éjszaka felébredtem, de most nem. Lehet, hogy a furcsa álmom miatt, amiben Sung Min szerepelt. Igen, a fiú idejött és befeküdt mellém az ágyba. Valami megemelkedett a fejem alatt, aztán visszaengedett és ezt a folyamatot ismételte bizonyos időközönként. A szemem elkerekedett és megijedtem. Akkor ez mégsem egy álom volt? Sung Min tényleg itt van? És ha igen, akkor én most tényleg rajta fekszem? Nagyon lassan megemelkedtem, hiszen a fiú szinte mindent megérez. Egy picit felemeltem a fejem, amihez egy elégedetlen sóhaj és mocorgás társult. Na ennyit az óvatos mozgásról. Most már teljesen felemeltem a fejem és az összeszűkített szemű fiúra néztem. Miért kell fel folyton?
-Bocsi, nyilván csak a megszokás-pirultam el. A fiú mérgesen nézett rám és levette kezét a derekamról, ahol eddig (a jelek és a hideg szerint, ami felváltotta Sung Min kezét) rajtam volt.
-Buta egy szokás-nézett rám még mindig elég gorombán, aztán kimászott az ágyból és a szekrényhez lépett. Egy nagy rántással elhúzta az ajtaját. Sung Min elképedve fordult felém, amit meg is értettem, hiszen összekeverte a szekrényünket, mert két ugyanolyat vettünk még akkor, amikor összeköltöztünk. Mosolyogva mutattam a másik szekrényre, ahol tényleg az ő ruhái sorakoztak. A fiú kicsit idegesen feltépte a másik szekrény ajtaját és kivett belőle egy pólót. Meg sem nézte, hogy melyik póló az. Úgy tűnt csak random kivett egyet. Sung Min kiment a szobából úgy, hogy szinte rám se nézett, nem is mondott semmit. Azt hittem, hogy csak a mosdóba ment ki, de amikor a bejárati ajtó hangosan becsapódott meglepődötten néztem magam elé. Ezt tényleg komolyan gondolta? Idejön, mellettem alszik, aztán lelép? Minden szó nélkül? Minden magyarázat nélkül? Hangosan sóhajtottam egyet.
-Coi Sung Min, te paraszt!-morogtam. Kimásztam az ágyból, közben folyamatosan az ajtót néztem, bár tudtam, hogy nem fog visszajönni. Beágyaztam, majd kimentem a konyhába, hogy egyek valamit. Idegesen néztem körül. Még csak egy kávét sem ivott, pedig anélkül használhatatlan. Mindig kettőt kellett innia. Kicsit sokalltam ezt a mennyiséget és sokszor szóltam, hogy ez nem tesz jót neki, de ő csak legyintett. Hát persze... Ő mindig csak legyintett, még akkor is, amikor bútorokat mentünk venni a közös házunkba.

~Valamennyivel több, mint fél éve 
-Ehhez mit szólsz?-kérdeztem egy újabb tányért felmutatva. A fiú megvonta a vállát.
-Csak eszek majd belőle, nem?-kérdezett vissza fejét másfele fordítva.
-Mi lenne, ha segítenél és nem csak a válladat vonogatnád?-kérdeztem csípőre tett kézzel, ezzel megpróbálva komoly maradni.
-Olyan édes, amikor próbálsz komoly lenni-mosolygott a szemembe nézve. Felvettem két tányért és felmutattam neki. Ő sóhajtva elfordult.
-Ha nem akarod, hogy seggbe rúgjalak, akkor válassz!-fenyegettem meg.
-De nekem nincs ehhez ízlésem! Én nem vagyok jó ebben.
-Jó, akkor majd kiválasztom én... De akkor rózsaszín házunk lesz.
-Mi?-kérdezte kikerekedett szemekkel.
-Jól hallottad. Rózsaszín házunk lesz-jelentettem ki diadalmas mosollyal. Sung Min összeszűkített szemekkel nézett.
-Ezt-mutatott az egyszerűbb tányérra. Vigyorogva bólintottam és bepakoltam belőle párat a kocsiba, amit a fiú húzott. A következő, ahol megálltunk, az az ágy volt.
-Ah... Végre pihenhetek!-kiáltott fel, majd bedőlt az egyik ágyba.
-Sung Min, mit csinálsz? Szállj ki mielőtt valaki meglát!-szóltam a kényelmesen elhelyezkedő fiúra-Nem hallod? Azt mondtam, hogy szállj ki!
-Nem akarok!-jelentette ki csukott szemekkel. Idegesen megragadtam az egyik kezét és elkezdtem rángatni.
-Choi Sung Min, figyelmeztetlek! Szállj ki azonnal, különben idehívok egy biztonsági őrt és akkor majd kapsz tőle! Hjá! Nem hallod? Szállj már ki! Nem hiszed el, hogy idehívok valakit? Pedig most megyek és...-nem tudtam tovább mondani, mert megrántotta kezét és mivel én fogtam azt, teljes testemmel ráestem. Úgy tűnt, hogy ő ezt pont így tervezte, mert kezei átkulcsolták derekamat.
-Hjá! Mit csinálsz? Engedj el, te...-kezdtem el rángatózni.
-Csak maradjunk így 5 percre! Csak 5 percre!-kérlelt.
-Még mit nem!-mondtam és tovább fészkelődtem, míg el nem engedett, így fel tudtam állni. Romantikaölő vagyok? Á, csak egy kicsit.. Elindultam a következő ágyhoz. Lassan körbejártam, majd sikítottam egy kicsit. Az a barom ugyanis mögém állt osont, aztán ledöntött az ágyra és ezúttal ő feküdt rajtam, így moccanni sem tudtam.
-Te idióta! Szállj le rólam!-nyögtem alatta.
-Nem akarok! Kényelmes vagy!-mondta és felém küldött egy mosolyt.
-Örülök neki. Na tűnés!-szóltam rá és elkezdtem csapkodni.
-Segítség, kérem segítsenek! Családon belüli erőszak áldozata lettem!-kiáltozott, mire páran elindultak felénk. Mikor már egy kisebb társaság összegyűlt körénk, a tenyerembe temettem az arcomat.
-Kérlek-próbálkoztam. Sung Min hirtelen legurult rólam.
-Jól vagy?-nézett rám aggodalmasan. Bólintottam és felkeltem az ágyról. Úgy tűnt, a közönségnek tetszik a műsor, jól szórakoztak rajtunk. Sung Min a végén még rájuk villantott egy szívdöglesztő mosolyt, aztán derekamra tette kezét, hogy úgy irányítson.
-Ti nagyon szép pár vagytok-mosolygott szélesen az egyik ahjumma.
-Köszönjük-hajoltunk meg mindketten. Mikor az az ahjumma elment, mosolyogva néztünk össze Sung Min-nal. A fiú játékosan a  bordáim közé bökött és a következő ágy felé mutatott.
-Ha ezt kipróbálod velem, akkor ígérem, hogy utána jó kisfiú leszek. Na?-kérdezte kérlelő tekintettel.
-Na jó!-egyeztem bele. Én leültem az ágy szélére, míg ő egyszerűen beugrott-Hjá! Nem azt mondtad, hogy jófiú leszel?
-Jaj.. Lee Mi Cha, gond van az emlékezeteddel. Azt mondtam, hogy utána leszek jó-dörmögte lehunyt szemekkel.
-Hjá! Te...-kezdtem volna és már épp ráugrani készültem, de valaki megakadályozott ebben.
-Elnézést! Már az előző ágyaknál is felfigyeltünk magukra...-szólalt meg mögöttem egy erős férfi hang, csakhogy ezúttal Sung Min szakította félbe.
-Ahjussi, kérem nyugodjon meg! Ezt az ágyat megvesszük!
-Valóban?-kérdezte tágra nyílt szemekkel. Hevesen kezdtem bólogatni, ami némileg megnyugtatta a férfit-De akkor is, kérem, szálljanak ki az ágyból!
-Igen-engedelmeskedtem és az ágyból kikecmergő fiúba karoltam. Mikor már kellő távolságban voltunk, belerúgtam a lábába.
-Aissh!-kiáltott fel fájdalmasan-Hjá! Ezt miért csináltad?
-Engem még soha nem szólítottak meg egy bevásárlóközpontban, de most miattad ezt is bepótoltam.
-Tehetek én róla? Hozzá kell szoknod, hogy velem nem lehet szó nélkül sétálni. Elvégre nézz csak rám! Túl szép vagyok ahhoz, hogy ne szóljanak hozzám..
-Idióta-fújtattam komolyságot tettetve, de ezzel a fiúval nem volt könnyű. Végül is tényleg jól néz ki és még cuki is. Ő számomra a főnyeremény. Bármennyire is elcsépelt, így van...
-Akkor most jöhet a fürdőszoba?-nézett rám.
-Igen. Kell egy kád.
-Nem akarok kádat! Én zuhanyzót szeretnék!
-Nem lesz zuhanyzónk. Kádunk lesz-jelentettem ki határozottan.
-Zuhanyzónk lesz!-makacsolta meg magát.
-Kádunk lesz! A zuhanyzóban semmi jó nincs!
-Dehogynem! Például ez!-mondta, majd magával rántott az egyik kabinba. Olyan kicsi volt, hogy teljesen egymáshoz préselődtünk.
-Az a jó, hogy elszívod előlem az oxigént?-kérdeztem dadogva. Sung Min mosolyogva lehajolt az ajkait az enyémhez érinthesse, de megakadályoztam őt a kezemmel. A fiú csalódottan egyenesedett ki, míg én kimásztam a fülkéből.
-Tudod, mi az előnye a kádnak?-kérdeztem, mikor ő is kijött és mellém sétált.
-Sokkal több vizet használsz?-kérdezett vissza.
-Idióta...-reagáltam le-Az az előnye, hogy kényelmesen fürödhetsz benne, sok helyed van és a habfürdő miatt ellazulhatsz tőle-magyaráztam a kádba behajolva és mutogatva-Azt hiszem, ez jó lesz!
-Hm... Mindjárt kiderül-mondta, majd felemelt és berakott a sarokkádba-Na milyen? Elférsz benne?
-Igen-válaszoltam nevetve-Ez tökéletes.
-Aigoo! Ne mondj ilyet! Még nem tudjuk, hogy tényleg elfér-e benne 2 ember...
-Choi Sung Min, eszedbe ne jusson bemászni!
-Már elkéstél, édesem!-mosolygott csintalanul, aztán bemászott mellém és átkarolt-Hm... Szerintem ez jó. Na és neked? Neked tetszik?
-Csodás lenne, ha nem nézne így mindenki...
-Zavar, hogy néznek?-kérdezte, mire bólintott-Hjá, mindenki! A barátnőmet zavarja, hogy minket néztek! Kérlek, hagyjátok abba!-kiáltozta-Na, így jó?-kérdezte ismét felém fordulva. Bár pont az ellenkezőjét érte el vele, mégis meghatódtam.
-Tökéletes-mosolyogtam és hosszasan megcsókoltam. 

~Egy februári napon
Miközben főztem az ebédet, egy dallamot dúdolgattam, ami valahogy belopta magát a fülembe. Jó volt a ritmusa és a hanglejtések is. Szinte tökéletes volt a dal. A láboshoz léptem és kevergetni kezdtem egészen addig, míg kirázott a hideg. A hideg ellen meg pulcsival kell védekezni, aminek nagynak kell lennie... Tehát Sungmin szekrényéből kellett kiválasztanom egy ilyen pulcsit. Mikor belebújtam, az orromat megcsapta a jellegzetes Sungmin illat. A pulcsit szagolgatva visszatértem a konyhába és a dallamhoz. Kevergettem az ételt és közben dúdolgattam.
-Ennyire tetszik a dalom?-kérdezte mögöttem egy hang, mire ijedtemben kiejtettem a kezemből a kanalat-Mi az? Szellemet láttál?
-Nem. Én csak megijedtem-dadogtam, miközben folyamatosan Sungmin-t néztem, mintha attől tartanék, hogy a következő pillanatban eltűnne.
-Nem gondoltam volna, hogy a rajongónk vagy-jegyezte meg, miközben ledobta táskáját a földre.
-Rajongó?-kérdeztem vissza értetlenül. A fiú hümmögött, aztán rám nézett.
-A mi dalunkat dúdolod...-kezdte-Azon belül is az én részemet.
-Mi? Tényleg?-kérdeztem döbbenten, mire ő ismét hümmögött egyet.
-Voltál a koncertünk is?-kérdezte vigyorogva.
-Nem, dehogy! Én nem szeretlek titeket!-jelentettem ki hevesen. Sungmin pont úgy nézett rám, mint aki nem hisz nekem-Tényleg nem én voltam! Egy barátnőm volt a koncerten, ő szinte imád titeket...
-Jól van-sóhajtotta fáradtan. A vállam fölött ránézett a lábosra-Kész van?
-Ó, igen-bólintottam és sietősen levettem a tűzről. Két tányért vettem elő és belemértem a rizst, a többi étellel együtt az asztalhoz vittem, ahol Sungmin ült. Miután mindent kivittem leültem a fiúval szemben. Kínosan csendes volt az ebéd, aztán eszembe jutott valami.
-Hjá, te miért vagy itt?-kérdeztem a pálcikával felé bökve.
-Ebédelek?-kérdezett vissza értetlenül.
-De miért itt? Tudtommal a banda együtt szokott enni...
-Igen, de haza kellett jönnöm pár cuccért és megláttam, hogy főzöl...
-Haza-ismételtem utána-Akkor mit keresel itt?-kérdeztem kissé gonosz mosollyal. A fiún látszott, hogy ideges lett, mert kezében lévő pálcika megállt a szája előtt. Idegesen nézett rám.
-Utoljára mondom el, szóval jól figyelj! Ez az én házam is. Közösen vettük, tehát ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neked!
-Értem-hajtottam le fejem engedelmesen. Csendesen ettünk tovább, mikor Sung Min sóhajtva megszólalt.
-Egyébként a barátnőd, aki a koncertünkre jött, hogy néz ki?
-Pont úgy, ahogy te nem láthatod!
-Miért is?-kérdezte félmosollyal és szemöldök felvonással társítva. Idegesen fújtattam, majd bedobtam a számba egy húsdarabot.
-Azért, mert ő túl kedves hozzád, és túl cuki. És különben is, te nyilván megbántanád őt...-emeltem számhoz a poharamat. Miközben én jó ízűen kortyoltam a vizet, a szemben ülő fiú összeszűkített szemekkel vizslatott, aztán kezével gyengéden meglökte saját poharát, ami hangosan tört szét a földön. Zavartan álltam fel és sietősen a konyhába futottam törlőkendőért. Mikor visszatértem a fiú még mindig ugyanúgy ült és meredten bámulta az asztal közepét. Sóhajtva leguggoltam és elkezdtem összeszedni az üvegszilánkokat.
-Hagyd, majd én-szólalt meg kissé rekedtes hangon. Válaszomat meg sem várva leguggolt mellém és tenyerébe dobálta a pohár darabkáit. Az egyik szilánkot egy kicsit erősebben fogta meg, amitől az még apróbb darabokra tört.
-Vigyázz!-szóltam rá és kezéért nyúltam. Sungmin arca egy kicsit megrándult, aztán unottan lökte arrébb kezemet.
-Hagyj!-szólt rám ő is, ellentmondást nem tűrő hangon.
-Nem. Nem érdekel, hogy mennyire sérti az egódat az, ha az exbarátnőd segít neked!-jelentettem ki, majd ismét kezéért nyúltam. Sung Min megpróbálta kihúzni kezét, de én makacsul fogtam.
-Figyelj, nem kell így viselkedned! Ez csak egy pici vágás-közölte lenézően.
-Neked nem kéne így viselkedned! Habár ez csak egy pici vágás-utánoztam hanglejtését-ez vérzik és könnyen elfertőződhet.
-Jól van. Ha ettől jobban érzed magad...-sóhajtotta megadóan. Miután "elsősegélyben" részesítettem, visszaültünk enni, aztán közölte, hogy megnéz egy filmet. Megvontam a vállam és inkább beültem az ágyba könyvet olvasni. Valamikor estefelé kiolvastam a könyvet, ezért úgy gondoltam, hogy kinézek Sung Min-hoz. A kanapén végig dőlve aludt, távirányító még a kezében maradt. A látványtól elmosolyodtam és elővettem egy takarót, amivel betakartam őt. Úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni, amíg ő alszik. Hosszú percekig csak folyattam magamra a vizet, mikor kinyílt az ajtó és bejött rajta egy kómás tekintetű Sungmin. Elkerekedett szemekkel néztem rá, miközben ő felhajtotta a WC fedelét és nadrágja felé nyúlt. Amilyen gyorsan csak lehetett, elfordultam. Amikor a fiú végzett, visszahajtotta a fedelet és kifele csoszogott. Már épp megnyugodtam volna, de visszafordult kikerekedett szemekkel.
-Jézusom. Bocsi! Nem tudtam, hogy itt vagy!-tette fel a kezét zavarában. Szemrehányóan éztem rá, mikor még mindig bent állt a fürdőszobában és engem bámult.
-Kimennél?-kérdeztem hisztérikusan. A fiú, mintha csak elfelejtette volna, bólintott, majd sarkon fordulva szinte kirohant a fürdőből. Megdöbbenve néztem magam elé, mert oké, már látott így, de ha már nem érdeklem, akkor miért bámult ilyen mohón? Jó, mondjuk ő is csak pasiból van, akkor mégis mit várok? Kissé kellemetlenül éreztem magam a történtek után, ezért addig vártam, míg (feltételezésem szerint) Sung Min már alszik. Óvatosan kinyitottam az ajtót, majd fejemet kidugva körülnéztem. Elégedetten vettem tudomásul, hogy a fiú ismét kinyúlt a kanapén. Mosolyogva tettem meg a lépéseket a hálószoba felé. Az ágyban úgy döntöttem, hogy kihagyom a szokásos rituálémat és inkább csak aludtam.