6. rész
Nem mindennapi reggelek

Másnap reggel egy szuszogó mellkason ébredtem, ami bár kényelmes volt, azért zavart is... Hogy a frászba került ez már megint a fejem alá?! Nem úgy volt, hogy ő kint alszik a kanapén? Fejemet felemelve ránéztem a békésen alvó fiúra, aztán lassan visszafeküdtem a mellkasára, de valami nem stimmelt. Pólója aljához nyúltam, aztán lassan felhúztam azt. Kikerekedett szemekkel tapasztaltam, hogy legutóbbi "találkozásunk" óta mennyire megizmosodott. A hirtelen hideg hatására mozgolódni kezdett, mire ijedten rántottam vissza a pólóját és ültem fel. Sung Min nyöszörögve kelt fel és várakozóan nézett rám.

-Te mit csinálsz?-szögeztem neki. A fiú még mindig csak nyöszörgött, majd kifelé fordult az ágyon.

-Aludni próbálok-dörmögte morcosan. 
-És megtudhatom, hogy miért itt? Egyáltalán hogy jöttél be?
-A lábamon-morogta egyre eltorzultabb hangon.
-De...-kezdtem, csak a fiú idegesen felült és közbevágott.
-Naponta csak 4-5 órát alhatok! Az Isten szerelmére, 2 éven belül most kapok először szabadságot! Hagy élvezzem már ki!-kiáltotta ingerülten. Visszadőlt az ágyba és párnáját a fejére húzta.
-Nem is tudtam, hogy szabadságon vagy...-suttogtam a lehető leghalkabban. Sóhajtva kimásztam az ágyból és a konyhába sietve összefogtam hajamat.  Sietősen előkapkodtam az alapanyagokat és összedobáltam őket. Mikor kész lettem, elégedetten pakoltam rá egy tálcára és visszamentem az alvó fiúhoz. Lassan nyitottam be, aztán az ágyhoz csoszogtam és leültem a fiú mellé.
-Sungmin-ah-böködtem óvatosan.
-Hm?-morogta a párnába.
-Csináltam reggelit-tartottam felé. A fiú szemei hirtelen kipattantak és csodálkozva meredt rám.
-Ezt-mutatott a tálcára-Ezt nekem csináltad?
-Aha-bólintottam, aztán megvártam, hogy felüljön és kezébe nyomtam a tálcát.
-De ezt miért... Miért csináltad?-kérdezte értetlenül. Kissé mosolyogva megvontam a vállam. Miután a fiú döbbenten pásztázta a tálcán lévő ételeket úgy gondoltam, elmegyek vásárolni. A boltban direkt Sung Min kedvenceit vettem, csakhogy ezzel is jobb legyen a szabadsága. De amikor 20 perccel később hazaértem, az üres lakás fogadott. Hiába néztem be minden szobába, sehol se találtam. Csalódottan léptem be a konyhába, ahol a hűtőn egy cetli fogadott. 
,,Köszi, egész finom volt... El kellett mennem valahova, de este hazajövök. Elvárom, hogy valami finomat csinálj!"
-Ch... A kis paraszt-dünnyögtem ajkamba harapva, majd vigyorogva pillantottam ismét a cetlire. "Hazajövök"... Ezzel az egy szóval elérte, hogy a konyhában fel-le futkározzak, mint valami mérgezett egér. Először is azért, mert visszajön, másodszor még mindig ezt a házat tekinti "hazának" Sungmin kedvenc ételeit főztem, amikor benéztem a hűtőbe és rám esett egy doboz tejszínhab. Erről eszembe jutott az a reggel, amikor egy ilyennel játszottunk. 

~Fél évvel ezelőtt egy kora reggeli órában
Lassan settenkedtem a villanypózna előtt ácsorgó fiúhoz. Mikor mögötte voltam, kezeimet szemeire tapasztottam.
-Hmm... Vajon ki lehet azaz ember, akinek ennyire puha kezei vannak?-kérdezte komolyságot tettetve, de hangján lehetett hallani, hogy mosolyog.
-Hmm... Nem is tudom. Lehet, hogy egy emberrabló?-kérdeztem vissza, miközben leengedtem a kezemet és a fiú is megfordult.
-Emberrabló?-kérdezte szórakozottan-Nem vagy te ahhoz egy kicsit túl szép?
-De igen, de a rossz dolgok sem csúnyák-érveltem, mire mosolyogva magához húzott egy ölelésre.
-Mit szólsz?-kulcsolta össze ujjainkat-Ma van a napja, hogy összeköltözünk.
-Tudom-néztem rá vigyorogva-Boldog vagyok!
-Én is. De még nem voltam abban a házban. Szép?
-Persze! Hjá! Hiszen én választottam!
-Igen, de azért remélem, nem rózsaszín lesz a házunk-morogta alig hallhatóan. Kicsit belebokszoltam vállába. 
-Mi bajod a rózsaszín házzal?
-Hmm... Nem is tudom. Mondjuk, hogy rózsaszín?-kérdezte szemembe nézve. Nevetve meglöktem egy kicsit. Aztán elmentünk a házunkhoz, ahol már bevitték az összes bútort, így nekünk csak tologatni kellett őket. Az egyik fotelnek teljesen neki feszültem, majd megmozdítottam... 2 cm-re.
-Nem segítenél?-kérdeztem szemrehányóan a nevető fiútól.
-Nem. Jobb nézni-jelentette ki határozottan, majd beleült a fotelbe és vigyorogva nézett fel rám, várva a reakciómat.
-Szuper! Ha eddig meg tudtam mozdítani, akkor most már tutira nem- dörmögtem sértetten és megpróbáltam kikerülni a fiút, hogy valami mást toljak arrébb, de megbotlottam a fiú lábában és beleestem az ölébe. Sung Min érdeklődve nézett rám.
-Nagyszerű. Pont így terveztem-mosolygott magabiztosan.
-Meg akarsz halni?-kérdeztem fenyegető hangon.
-Ugyan már! Te estél el!
-De csak mert megbotlottam a lábadban!
-Akkor ez az én hibám?-kérdezte egyre szélesebb mosollyal.
-Igen-vágtam rá kapásból.
-Mondtam már, hogy aranyos vagy, amikor idegeskedsz?
-Ne nézz így rám!-fenyegettem meg, mikor bevetette az ellenállhatatlan tekintetét.
-Hogy?-kérdezte tettetett értetlenséggel.
-Argh! Hát így!-mutattam arcára, a fiú elkapta a karomat karomat és szájához rántott. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy derekamat simogassa, miközben én hajába túrva közelebb húztam magamhoz, ami szinte lehetetlen volt, tekintve, hogy még mindig ölében ültem. Sung Min egyre hevesebb volt, egyre többet akart. Igyekeztem tempót tartani vele, de mikor keze a pólóm alá csúszott, ijedten toltam el magamtól. Sung Min értetlenül nézett rám, amitől elszégyelltem magam.
-Bocsánat... Én csak...-próbálkoztam vörösödő fejjel.
-Ne, semmi baj... Én siettettem-zavarodott meg ő is.
-Mi lenne, ha inkább pakolnánk?-kérdeztem gyorsan témát váltva.
-Jó, persze-bólogatott, mire kipattantam öléből. Amilyen gyorsan csak lehetett kerestem egy másik bútort, amit tologathattam... És mit találtam meg? Hát persze, hogy egy nagy, és nehéz szekrényt...
-Szerintem hagyd, majd én!-nevetett visszafogottan.
-Ööö... Oké, köszi-suttogtam még vörösebb fejjel. Másik dolgot kezdtem pakolni, ami most könnyű volt. Estére befejeztük a pakolást és mivel a falakat már korábban lefestették, elégedetten dőlhettünk hátra. Illetve Sung Min dőlhetett hátra, engem emésztett a bűntudat, amiért magamtól. Másrészt viszont bekapcsolt a vészjelző...
-Elmegyek fürdeni-jelentett be, mire a fiú bólintott. Arra gondoltam, hogy tényleg megbántottam őt. Miközben magamra engedtem a vizet, éreztem hogy egy egyre erősebb félelem kerít hatalmába. Rengeteget gondolkoztam, és végül rájöttem, hogy nem kell ettől félnem. Végül is ez egy természetes dolog, és nem is egy ismeretlennel készülök megtenni, hanem Sung Min-nal, a világ legédesebb pasijával. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, vettem egy mély levegőt. A fiú az ágyat rendezgette, mikor beléptem a hálószobába.
-Kész vagy?-kérdezte a párnát igazgatva.
-Igen-bólintottam, majd mögé sétálva átöleltem derekát. Dermedten állt egy pillanatig, aztán kiegyenesedve felém fordult és várakozóan nézett rám. Lábujjhegyre álltam, hogy finoman megcsókolhassam. Sung Min azonban még mindig mozdulatlan maradt, ezért kissé elpirulva elhúzódtam tőle. Lesütött szemekkel álltam előtte és a szégyentől szinte elsüllyedtem... De valami mégis megtartott, méghozzá Sung Min keze, ami tarkómhoz simult és ajkához rántott. Most viszont ő is finom volt, mintha tudatosan visszafogta volna magát. Keze pólóm szegélyével játszadozott, mint aki fél, hogy mi történik, ha megteszi. Igyekeztem megkönnyíteni a dolgát azzal, hogy én is pulcsija aljához nyúltam és a pulcsi alatt hátára tettem kezeimet. Ezt teljes zöld lámpának vette, mert következő pillanatban ő is benyúlt a pólóm alá és hátamat simogatta. A furcsa érzéstől, miszerint bőr, bőrrel találkozik, megrogyadozott a térdem. Még szerencse, hogy Sung Min nyakába kapaszkodtam, különben simán földre ültem volna. Kissé tétován, de megindultunk az ágy frelé, ami szerencsére csak pár lépéssel arrébb volt. Valahogy bedőltünk, majd a fiú fölém mászva már nem csak ajkaimat csókolta, hanem nyakamat és vállamat is, amiről időközben lecsusszant a ruha.
-Figyelj-lihegte levegő után kapkodva-Nem kell ezt csinálnunk csak azért, mert összeköltöztünk. Ha nem akarod, akkor nem...
-De akarom-néztem mélyen szemébe. Sung Min mosolyogva visszahajolt a számra, aztán... Aztán hagytam, hogy történjenek a dolgok, szépen, egymás után...
Kora reggel a napsugarak melegségére ébredtem föl. A takaró éreztem, hogy Sung Min keze a derekamat öleli. Euforikus hangulatban voltam a tegnap történtek után. Eszembe jutott, hogy jó lenne egy kis kávét inni, ezért kimásztam az ágyból és felvettem a földről Sung Min pulcsiját. Mikor már rajtam volt, orromhoz emeltem és ráérősen szagolgatni kezdtem. Kitámolyogtam a konyhába és felrántottam a hűtő ajtaját. Ironikus, hogy ahhoz képest, hogy mennyire a föld fölött lebegtem, milyen jól elkaptam a felém repülő tejszínhabot. A kávéról megfeledkezve eszembe jutott valami más. Kezemben még mindig a flakonnal léptem az igazak álmát alvó fiúhoz. Kezébe tejszínhabot fújtam, majd ujjaim hegyével végig simítottam orra vonalán. Sung Min ráncolva húzta össze szemöldökét, de keze nem mozdult. Sóhajtva arcához hajoltam és fejemet előre-hátra kezdtem mozgatni, ezzel csiklandozva őt a hajammal. Erre már a fiú is megmozdult és arcához kapott. Még épp idejében ugrottam el előle, így az egész arcán landolt.
-Mi a...-pattantak ki szemei. Harsány nevetésbe törtem ki, amit a fiú csintalan szemekkel nézett egy ideig, aztán felpattant és settenkedve felém lépdelt. Ijedten kezdtem hátrálni, de Sung Min utánam nyúlt és magához rántott. Arcát felém dugta, amitől az én arcom is tejszínhabos lett. A végeredmény az volt, hogy az ő arca viszonylag tiszta lett, míg az enyém habos. Most rajta volt a sor, hogy nevessen, méghozzá úgy, hogy nevetése köhögésbe torkoljon át.
-Jól vagyok-jelentette ki inkább a saját maga nyugtatásáért.
-Én nem-toporzékoltam-Tiszta hab lettem!
-Aigoo! Hogy lehetsz még akkor is aranyos, ha hisztizel?-kérdezte csípőre tett kézzel.
-Neked kell letakarítanod!-mutattam arcomra határozottan.
-Ezer örömmel!-kacsintott rám, majd ismét karjai közé font és ajkával csókolta le rólam a habot-Mmm... Micsoda reggeli-hümmögött, mikor elégnek látta a "takarítást".
-Te perverz-fújtattam magamban jól szórakozva.
-Miért én vagyok a perverz? És egyáltalán milyen alapon?
-Hát mert...-kezdtem, de elakadtam. Erősen gondolkoztam, de semmi értelmes nem jutott eszembe, csakhogy találkozni szeretnék tökéletes ajkaival, méghozzá minél hamarabb.
-A szám stírölése segít gondolkozni?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Oppa!-szóltam rá vörösödő fejjel. Sung Min csak mosolygott és magához húzott, hogy megölelhessen.