7. rész
Miért játszol velem?

Miután visszajátszottam magamban ezt a bizonyos reggelt, rám tört a depresszió, miszerint elcsesztem ezt az egészet. Méghozzá nem is kicsit. Az emberek nyilván nem tudnak egyik napról a másikra kiszeretni valakiből, és ez nekem sem ment. Pláne, hogy egyikünk se akart szakítani, a sors még is ezt hozta ki... Az a rohadt sors! Mi a francot akar, főleg, hogy én nem is hiszek benne. Egész délután Sung Min-t vártam, de ő nem jelent meg. Még este sem, mikor aludni készültem. Eleinte mérges voltam rá, amiért fölöslegesen ugráltatott, de végül csak megvontam a vállam és elaludtam.
Halk cipőkopogás zavarta meg nyugodt álmom. Ijedten pattantak ki szemeim. Az előttem álló fiú kissé bűnbánó arccal konstatálta, hogy felkeltem.
-Ne haragudj! Nem akartalak felébreszteni...
-Nem. Semmi baj-ültem fel az ágyban-Ettél már?
-Még nem.
-Aigoo. Azt hiszed, hogy a szemetesnek főztem? Menj gyorsan enni!-szóltam rá ásítozva.
-Jó-indult meg az ajtó felé, de megtorpont és visszafordult-Kijössz velem?
-Még mindig utálsz egyedül enni?-kérdeztem csodálkozva.
-Mivel mindig is vagy veled ettem, vagy hyungékkal...
Sóhajtva feltápászkodtam és a fiút kikerülve sétáltam a konyhába. Természetesen nem csak vele kellett lennem, hanem fel is szolgálni az ételt. Hiába voltam fáradt, valahogy boldoggá tett... Mindig szívesen tettem elé az ételt, főleg mikor olyan állapotban volt, mint most is:félig lehunyt szemekkel koncentrál, hogy ne essen le a székről. Kezébe vette a pálcikáját és úgy kezdett enni, mint aki egész idáig éhezett. Mondjuk meg is értem miért... A próbák miatt, ahol alig ehetnek valamit, teljesen kifárad és fizikailag is kimerül. Ezért örült mindig, mikor főztem neki, és folyton dicsérte a főztöm. Mindig azt mondta, hogy úgy főzök, mint az anyja, ami elég furcsa tekintve, hogy Sung Min gazdag családból származik, szóval az anyukájának nem kéne főznie. Bizony, a kis vörös hajú idol helyett lehetne egy gazdag vállalat örököse.
-Hmm... Ez nagyon finom volt-dőlt hátra a székén elégedetten. Bólintva vettem el a tányérját.
-Nem kérdezed meg, hol voltam?-kérdezte.
-Nem. Nem az én dolgom. Ezen kívül, ha akarod, úgy is elmondod.
-Te mindig ilyen voltál?
-Milyen?-kérdeztem vissza sóhajtva.
-Nehezen kaphatósat játszottál végig? Nem emlékszem, hogy bármire is nemet mondtál volna-vigyorgott elégedetten.
-Ezt most mire mondtad?-sziszegtem fogaim között.
-Édesem-nézett mélyen a szemembe, amitől kirázott a hideg-Szerintem tudod miről beszélek-tekintete elég egyértelműen a mellemen állapodott meg. Ekkor jutott eszembe, hogy nincs rajtam melltartó, ezért magam elé kaptam a kezem.
-Már késő. Mindent láttam.
-Te akkora egy paraszt vagy!
-Még is szeretsz!
-Francokat szeretlek. Max álmodban!-fújtattam erőteljesen.

-Akkor mit csinálnál, ha most megcsókolnálak? 

-Nyilván viszonoznám, de nem szeretetből. Csupán nemivágyból-mondtam ezzel saját magam beállítva egy ribancnak. A hatást viszont elértem. A fiú villámokat szóró szemekkel nézett rám, amiről sokáig nem is tudtam, hogy létezik.

-Te tényleg... - kezdte hangosabban, de elakadt a szava, mikor a villany hirtelen lekapcsolódott. Az orrom hegyéig se láttam, nemhogy az előttem álló fiút.
-Mi történt?-kérdeztem ijedten.
-Nyilván elment az áram. Van zseblámpád?
-Nincs...-gondolkoztam-De gyertyám van-jutott eszembe.
-Nagyszerű. Rendezzünk tábortüzet!-mormogta.
-Van más ötleted?
-Jól van-sóhajtott-Hol van?
-A fürdőszobába-mondtam, majd magam előtt tapogatózva indultam el. A fiú ugyanígy tehetett, mert a következő pillanatban két kéz tapadt a mellemre.
-Ez meg mi?-kérdezte és ujjaival kicsit megnyomta, hátha rájön, hogy mit fog.
-Sung Min...Az a mellem-feleltem higgadtan.
-Óóó-nyújtotta el még mindig a mellemet fogva, majd észbe kapott-Bocsi.
-Igazad van. Ennyivel el van intézve-dörmögtem.
-Miért mit csináljak? Nem most először fogtam meg!-hallottam hangján, hogy jól szórakozik, ellenben velem, mert az arcomat elöntötte a pír.
-Fogadjunk, hogy most vörös a fejed...-jegyezte meg. Döbbenten kaptam arcomhoz, hiába tudtam, hogy a sötétben semmit sem látni.
-A hallgatásodat vehetem igennek?
-Nem! Nekem semmi bajom ezzel a témával-hazudtam. Sung Min ismét elkezdett tapogatni, csak most a karomat, majd egyre lejjebb haladva a csuklómat fogta meg.
-Menjünk és derítsük ki, hogy ez igaz e!-dörmögte és hangjából ítélve igen szórakoztatónak találta a helyzetet. Őszintén szólva talán én is tudtam volna ezen nevetni, de a heves szívdobogásom meggátolt benne. Pedig annyira küszködtem, hogy sikerüljön elfelejteni őt és végre boldog legyek nélküle is! Mikor már valamennyire sikerült, persze, hogy akkor kell megjelennie...
-Nincs itt egy kicsit hideg?-kérdezte. Már én is éreztem, hogy mintha hidegebb lett volna, de azt hittem, hogy csak beképzeltem.
-De... Lehetséges, hogy nincs fűtés?
-Víz van?-kérdezte a fiú is megrémülve.
-Honnan tudjam?-kérdeztem vissza idegesen. Hallottam, ahogy szaggatottan fújja ki a levegőt, aztán elkezdett húzni. A fürdőszobában ügyetlenkedtünk egy sort, mire megtaláltuk a gyertyákat meg a gyufát.
-Várj, itt a telefonom-közölte Sung Min.
-Ez most komoly? Eddig nem jutott eszedbe?
-Na és neked?-kérdezett vissza. Ajkamba haraptam, nehogy valami olyan csússzon ki a számon, amit nem bír ki a B vérével... A gyertya meggyújtása után végre láttunk is valamit.
-Te nézd meg a vizet, én megnézem a fűtést-adta ki a feladatot. A csaphoz léptem, majd óvatosan megnyitottam.
-Víz van-jelentettem be boldogan.
-Fűtés nincs-mondta-És ha jól látom, 5-10 percenként fog lehűlni 1°-ot egészen 6-8°-ig.
-Hogy mi?-kérdeztem döbbenten-De mi a baja?
-Nem tudom, de ma már biztos, hogy nem jönnek ki megnézni-sóhajtotta-Szerintem jobba fel kellene öltöznöd.
-Ó, igaz-bólintottam, majd besietettem a hálószobába, hogy felvegyem Sung Min egyik meleg pulcsiját és egy hosszú nadrágot. A szobába belépő fiú csodálkozva torpant meg.
-Te talán...-kezdte-Az én pulcsim van rajtad?
-Ó, igen. Tudod ez jó meleg. De visszaadom, ha akarod...
-Ne, nem kell! Jól áll rajtad-jegyezte meg egy kis mosollyal. Már éppen elpirulva megköszöntem volna, mikor megköszörülte a torkát.
-Jobb lesz ha most hozunk valami meleget-jegyeztem meg. Sung Min bólintva válaszolt és gyorsan kislisszolt a szobából. Én a szekrényhez léptem és a lehető legtöbb meleg takarót kivettem és az ágyra dobtam.
-Találtál valamit?-kérdezte a fiú kezében egy miniradiátorral.
-Ezt honnan szedted?
-A garázsból-vonta meg a vállát, miközben bekapcsolta.
-Volt ilyen a garázsban?-döbbentem le.
-Meglepődnél, mik vannak ott-felelte sejtelmesen. Elégedetten dőlt hátra, amiből arra következtettem, hogy sikerült bekapcsolnia-És most bármennyire is utáljuk egymást, egy ágyban kell aludnunk.
-Oké-bólintottam. Sungmin érdeklődve nézett rám, mintha más reakciót várt volna-A körülmények miatt ez tűnik a legjobb megoldásnak...-tettem hozzá.
-Jól van-húzta el a száját-Akkor...
-Akkor?-sürgettem.
-Menjünk aludni-határozta el magát és saját oldala felé vette az irányt. Követni akartam példáját, de teljesen lesokkolódtam. Megdermedve néztem a nyugodtan, takarót magára húzó fiút. Ijedten fújtam el a kezemben lévő utolsó gyertyát is. Lassan, magam előtt tapogatózva bemásztam a saját oldalamra.
-Aigoo... Milyen hideg van-sóhajtottam.
-Szerinted vicceltem, mikor azt mondtam, 6°-ra hűl le a lakás?-kérdezte mellőlem gúnyosan.
-Bocsi-hagytam figyelmen kívül előző beszólását-Közelebb jöhetek?-kérdeztem, mire a fiú elkezdett köhögni.
-Ennyire szeretnél a közelemben lenni?
-Aish! Inkább hagyjuk!-sértődtem meg és átfordultam a másik oldalamra. Pár perc alatt rá kellett jönnöm, hogy egyre jobban fázok, már a fogaim is összekoccantak.
-Gyere ide!-mondta Sung Min, majd válaszra sem méltatva átkarolt és magához húzott.
-Mit csinálsz?-kérdeztem felé fordulva a karjaiban.
-Rossz volt hallgatni a vacogásod-jelentette ki. Kővé dermedtem. Azt sem tudtam, hol vagyok, mit csinálok, egyszóval úgy éreztem magam, mint egy hülye, aki csak pislog a nagyvilágra Sung Min karjai mögül.
-Bocsi-kezdtem kábultan-De miért...?
-Miért csinálom?-vágott közbe-Talán mert nem akarok halálra fagyni. Ez színtiszta önzés.
-Chh-fújtattam és igyekeztem kibújni a karjai közül, hogy csak azért is fázzon.
-Hjá!-szólt rám-Az önzésbe nem számít a véleményed. Te most a radiátorom vagy, ne gondolj többet!
-Hogy te...
-Állj!-szólt közbe ismét-A radiátorok nem beszélnek!-oktatott ki, majd karjait szorosabban fűzte körem, hogy már teljesen hozzásimultam. Na most a doramákban még biztos, hogy beszélgetnének és a főhősnő bevallaná, hogy miért hagyta el igazából, de mivel nem bírták ki egymás nélkül, újra összejönnek... Aha, hát nálunk természetesen nem így történt. Sőt, nemhogy érzelgős egymásra találás nem volt, de még beszélgetés sem. Azonnal elaludtunk, szinte egyszerre. Végül is ez érthető, hiszen mindketten a másik jelenlétében tudtunk jól aludni. Vagyis amikor még együtt éltünk így volt, azóta már lehet, hogy változott... Részemről mondjuk nem, de ki tudja? Talán ez még nála is megmaradt...