8. rész
Az ígéret a legfontosabb

Késő reggel, vagy inkább kora délelőtt a telefonom csörgésére keltem fel. Lassan nyitottam ki pilláimat és elmosolyodtam a látványtól. Előttem a lehunyt szemű, összeráncolt szemöldökű fiú terült el, méghozzá elég közel ahhoz, hogy ne halljam meg azonnal a csörgést. Azonban a telefon nem akart megszűnni és Sung Min-t is zavarhatta, mert egyre több ránc jelent meg a homlokán. Gyorsan a telefonomért akartam nyúlni, de a fiú még mindig szorosan ölelt, sőt minden mozdulatomra közelebb húzott magához. Addig ficánkoltam, míg elértem a telefont.
-Halló?
-Lee Mi Cha? Itt Cho igazgató!
-Üdvözlöm! Minek köszönhető Cho igazgató hívása?
-Szeretnék veled valamit megbeszélni, kérlek gyere be az ügynökségre!
-Rendben-mormoltam-Viszont hallásra!-tettem le a telefont.
-Ki volt az?-kérdezte Sung Min ásítva.
-Cho igazgató-feleltem higgadtan.
-Mit akart?-rémült meg.
-Először is engedj el!-kértem, mivel még mindig szorosan ölelt-Másodszor, még nem tudom.
-Oké, akkor majd írj, hogy mi volt...
-Sung Min-szakítottam félbe-Nem hiszem, hogy rájött volna valamire. Pláne, hogy 2 hónapja nem beszéltünk-nyugtattam meg egy kicsit lekezelően. A fiúnak rémképei vannak, hogy valaki rájön a volt kapcsolatunkra. Mivel az idoloknak nem lehet sem barátnőjük, sem tartósabb kapcsolatuk, ezért folyton félt, hogy valami kiderül. Állítása szerint csak védeni próbált, mert ha valaki megtudja, hogy az ő oppája igazából egy másik lány oppája, akkor abból nagyon nagy gondok születhetnek. Na meg persze azért is mert, ha az igazgatóság számára kiderül, akkor az illető búcsút mondhat a kpop-nak, a bandának és a karrierjének is. A fiú ezért a végsőkig óvatos volt, a szüleinek és Taewon-nak is csak rendhagyóan mutatott be.
-Akkor én megyek először-jelentettem ki, majd gyorsan magamra kaptam egy farmernadrágot és egy viszonylag nőiesebb pulcsit. Mindezt Sung Min előtt...
-Zoknit se felejts el húzni!-szólt közbe.
-Ó, igaz. Köszi-pislogtam rá. Annyira megszokott volt már ez a dolog, hogy fel se tűnt egyikünknek se. A házból kiérve könnyebbnek találtam metrózni, mint taxit fogni. A metróban egy csapat egyenruhába öltözött lány beszélgetett diszkréten, de azért így is kihallottam beszélgetésük témáját.
-Miután elmentem a koncertre, már biztosan tudom, hogy mi akarok lenni-újságolta az egyik. Az idétlen copfos pedig kíváncsian nézett rá-Jung Woo felesége-vigyorgott. Óóó, Kim Jung Woo, hát ide is elért a karizmád?
-Hm... Én jobban csípem Taewon-t-hümmögött a copfos. Mi van itt? DEEPS találkozó?
-Ch-fújtatott egy masnis lány-Sung Min! Na ő jó!
-Mit Sung Min? Miért mindig a makneak tetszenek neked?
-Mert az összes maknea cuki-emelte mindkét kezét az arcához. Sajnos nem tudtam tovább nézni őket, mert le kellett szállnom, azonban magamban jól szórakoztam a naivitásukon. Még hogy egy idolnak a felesége... Lehetetlen amennyiben nem vállalja el a többi őrült fan dühös reakcióit. Beléptem az ügynökségre és megcsapott a jól ismert "sztár akarok lenni" érzés. Óvatosan bekopogtam az igazgató ajtaján és egy halk "szabad" után benyitottam.
-Mi Cha-ya!-üdvözölt kedvesen.
-Jó napot!-hajoltam meg-Hogy van?
-Remekül. Kérlek ülj le!-intett a szék felé, én pedig engedelmeskedtem-Először is... Az apádról szeretnék beszélni.
-Az apámról?-kérdeztem értetlenül.
-Igen. Többször is bejött hozzám és kérte, hogy hívjalak be-magyarázta. Rémülten néztem rá-Ne aggódj. Nem azért hívtalak ide. Csak érdekelne, hogy sikerült e felvenned vele a kapcsolatot.
-Hát... még nem-ismertem be.
-De tervezed, nem?-kérdezte, mire kissé tétován bólintottam-Ez a beszéd!-csapott az asztalára. Azt hittem, hogy ennyit akart mondani, ezért már készülődtem volna, hogy haza induljak.
-Várj még egy kicsit-állított meg-Szerettem volna kérdezni tőled még egy dolgot...
-Igen? Mit szeretne?
-Forgatni egy drámát. Már minden megvan hozzá, kivéve a női főszereplőt... Arra gondoltam, hogy esetleg te játszhatnád...
-Én?-döbbentem le-De én nem is vagyok se gyakornok, se szerződtetett ember.
-Akkor itt az ideje szerződtetni téged!
-De igazgató, én nem...-kezdtem volna, de leintett.
-Nem azért akarlak, mert már kismillió drámában játszottál volna, hanem mert te voltál a legjobb.
-De igazgató, pont ez a baj. Csak voltam. Azóta már biztos találtak egy sokkal jobbat.
-Nem értelek Mi Cha-ya... Más korodbeli... Nem. Az összes lány örülne, ha játszhatna egy drámában. Főleg, ha főszereplőnek hívják.
-Tudom, de mégis úgy gondolom, hogy nem vagyok elég jó-sóhajtottam.
-Erre vagyok én! Én elmondom, hogy jó vagy e, vagy sem. Minden másról viszont neked kell gondoskodnod, hiszen... -itt elakadt, mert kopogtak.
-Szabad-szólt, mire kinyílt az ajtó és belépett rajta egy srác. Egy helyes srác. Egy nagyon helyes srác.
-Ó, Eun Hyuk-ah!-állt fel mosolyogva.
-Hyung!-viszonozta mosolyát a srác.
-Mi Cha, ő itt az unokaöcsém, Shin Eun Hyuk.
-Örvendek-hajoltam meg ülő helyzetben.
-Mi Cha-ya!-szólt az igazgató, mire ránéztem-Ő a férfi főszereplő a drámában.
-Óóó-bólogattam, majd ismét a srácra néztem. Fekete farmert, fehér inget, alatta szintén fekete pólót és tornacipőt viselet. Fekete haja lazán szemébe lógott. Ó, hogy az a... Hogy nézhet ki ilyen jól? És miért? Tekintetünk találkozott, amit ő csak egy mosollyal konstatált.
-Ő a női főszereplő?-kérdezte rám mutatva.
-Én még nem...-kezdtem, de az igazgató közbe vágott.
-Igen, ő-mosolyogva dőlt hátra székén, mint aki nagyon elégedett a helyzettel. A srác furcsán végigmért, majd ledobta magát mellém.
-Hány éves?-kérdezte figyelmen kívül hagyva, hogy tulajdonképpen pont mellette ülök és mindent hallok.
-18 lesz pár hónap múlva-felelte az igazgató.
-Nem mintha ellenezném, de ez kiskorú megrontásának minősülhetne.
-Eun Hyuk!-szólt rá az igazgató.
-Sajnálom, hogy közbe szólok, de még nem vállaltam el a szerepet...-jegyeztem meg, mire mindketten felém fordultak, mintha csak most vennék észre, hogy én is ott vagyok. Egy pillanatra elcsendesültek, majd ismét egymás szavába vágva beszélgettek.
-Elnézést-köhécseltem, de semmi hatás-Elnézést!-próbálkoztam újból-Elnézést!-kiáltottam, mire végre elcsendesültek-Én megyek először! Cho igazgató, kérem keressen valaki mást. Alkalmatlannak érzem magam erre...
-Mi Cha-ya, kérlek, adj egy percet, hogy elmagyarázzam!-kérlelt. Arcára nézve megenyhült a szívem és visszaültem. Tetszett a dráma ötlet, aranyos volt, bár kicsit egyszerűnek találtam.
-Na? Hogy tetszik?-kérdezte kitörő lelkesedéssel.
-Igazgató úr, szerintem ez a dráma...-gondolkodtam a megfelelő szavakon-Aranyos, könnyen kivitelezhetőnek tűnik... És meg lesz nélkülem is.
-Mi Cha, legalább gondold át!
-Már átgondoltam-feleltem határozottan, mégis tiszteletteljesen. Eun Hyuk csak néma csendben bámult maga elé.
-Ne hozz hirtelen döntéseket! Emlékszem, hogy pár hónappal ezelőtt mennyire szeretted volna ezt. Gondold át jól, vagy valami nem tetszik?-kérdezte felvont szemöldökkel-Ha ez az idióta nem tetszik, lecserélhetjük-biccentett unokaöccse felé.
-Hyung!-figyelt fel a srác-Miért engem? Ha nem akarja, akkor ne erőltesd!
-Shin Eun Hyuk! Jelenleg ő magasabb pozícióban van, mint te!
-Mi? Ő magasabb?-kérdezte döbbenten. Szuper, megint kezdődik a figyelmen kívül hagyásom.
-Hát persze! 1 évet volt nálunk gyakornok és mindenből kitűnően szerepelt, a többi jelentkezőt maga mögé utasítva. Szóval hívd inkább sunbae-nek!
-Ha ilyen jó volt a sunbae, miért hagyta abba?
-Jó kérdés. Ez egy olyan dolog, amit még mindig nem értek.
-Igazgató, hiszen már mondtam. Nem láttam benne a jövőmet-mondtam, mire ismét mindketten rám néztek.
-Ez egy nagyon béna kifogás-mondta a fiatalabbik.
-Ugye?-nevetett az igazgató.
-Á, egyedül maradtam-nevettem én is.
-Mi Cha-ya, gondold át! Ilyen lehetőség egyszer adódik az életben.
-Egyszer?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Úgy értem, hogy ha ezt most megcsinálod, akkor már szerződtetve leszel és lehet, hogy kapsz még drámákba szerepet. Viszont, ha nem vállalod el, nem hiszem, hogy az utcán megállítanának, hogy játssz főszerepet. Nem gondolod?-kérdezte. Ezt utáltam a legjobban benne. Mindent eltudott hitetni az emberrel, még akkor is, ha az ember ismeri minden mozdulatát. Most sem volt ez másképp. Lassan bólintottam.
-Daebak! Hogy csinálod ezt, hyung?-kérdezte a fiú.
-Egyszerű-válaszoltam helyette-Ismeri az emberek gyenge pontját. Jól mondom igazgató?
-Bizony, bizony. Mi Cha-ya hamarabb tanul, mit te!-nevetett jóízűen, amihez mi is csatlakoztunk-Na de komolyra fordítva a szót, nézd át a szerződést és ha úgy döntesz, akkor gyere vissza, hogy aláírd!
-Rendben-motyogtam nem túl lelkesen.
-Remélem, hogy úgy döntesz-dörmögte Eun Hyuk.
-Én is-kontrázta az igazgató. Mosolyogva felálltam és meghajoltam. A szobából a lehető leggyorsabban szabadulni akartam. Még hogy én főszereplő?! Persze, egy időben mindennél jobban akartam volna, és nem tagadom, most is jó lenne, ha Sung Min-nak nem teszek ígéretet.

~Körülbelül fél évvel ezelőtt egy délután
A nap már kezdett lemenni, de ő még mindig nem volt itt. Azt mondta, várjak, ezért vártam. Körülöttem pár kisgyerek játszott, míg haza nem mentek. Azt mondta, várjak... Már este hat óra volt, de ő még mindig nem jött. Fel akartam hívni, de lemerült a telefonom. Órámra pillantottam, ami fél nyolcat mutatott... Biztos, valami közbe jött. Azt mondta, várjak. Már látszódott a Hold és pár csillag, mikor ismét az órámra pillantottam. Tíz óra volt. Azt mondta, várjak. Összébb húztam magamon a pulcsimat. Azt mondta, vá...
-Mi Cha!-hallottam meg a hangját, mire egyből felálltam a padról-Olyan buta vagy! Miért maradtál itt?-kérdezte szorosan magához húzva.
-Azt mondtad, várjak-suttogtam vállába.
-Úgy izgultam érted!-szorított erősebben-Nem tudtam elképzelni, hol lehetsz...
-De hát megbeszéltük, hogy itt találkozunk-furcsálltam a fiút.
-De küldtem egy SMS-t, hogy ne várj rám...
-Lemerült a telefonom-vontam vállat.
-Észrevettem-végre eltolt magától-Soha többé ne tűnj el, érted?
-Igen-bólintottam engedelmesen-Mit akartál mondani?
-Kapaszkodj meg!-mosolygott-2 hónap múlva debütálunk!-mondta, mire kitört belőlem egy kis sikítás és a nyakába ugrottam.
-Ez annyira jó!-örvendeztem.
-Igen, de...-tolt el magától ismét-A szerződésben az van, hogy nem járhatunk senkivel...-motyogta. Először furcsán néztem rá, aztán leesett.
-Te most szakítani akarsz velem?-kérdeztem döbbenten.
-Nem! Dehogy!-tiltakozott azonnal.
-Akkor?-vontam fel a szemöldökömet.
-Járjunk titokban... Ha senki nem tud rólunk, akkor aláírhatom a szerződést-bólogatott a fiú.
-Mi ez? Általános iskola?-kérdeztem nevetve, holott tudtam, hogy ez nem vicces. Mégis valahogy fel kellett dolgoznom, hogy felmerült köztünk a szakítás.
-Kérlek, hallgass végig!-nézett mélyen a szemembe-Nem akarok veled szakítani! Egyszerűen annyit kérnék, hogy tartsuk titokban! Az életed így is meg fog változni, nem akarom még a sajtóval is bonyolítani a dolgokat.
-Hogy érted azt, hogy az életem meg fog változni?-kérdeztem.
-Ha debütálok, nagyon kevésszer leszek otthon. Szabadnapot szinte sose fogunk kapni. Nem várom el, hogy ezeket elviseld, és így is velem maradj majd, de szeretnélek ezután is magam mellett tudni.
-Mire kellek?-kérdeztem nyíltan.
-Nem mire... Hanem kinek.
-Jaj, ez nagyon nyálas volt-húztam a szám, mire nevetve szájához húzott-Ezzel próbálsz lekenyerezni?
-Nem. Csak emlékeztetlek, hogy mennyire tökéletes vagyok.
-Cöh... Te és a tökéletesség-fújtattam mosolyogva.
-Miért szerinted nem vagyok az?
-Őszinte, vagy kedves?-kérdeztem vissza.
-Mindegy, úgy is az jön ki mindkettőre, hogy az vagyok...
-Hát persze-mosolyogtam, majd rácsaptam baseball sapkájára, ami lehajlott, így nem látott.
-Hjá!-kiáltott, mire nevetve elfutottam előle. Sung Min sokkal magasabb nálam, így a lábai is hosszabbak, ezért természetes, hogy utolért. Derekamnál fogva állított meg, majd szembefordított magával.
-Menjünk haza, jó?-dörmögte fülembe. Csak bólintottam egy kicsit, mire eltolt magától, ujjainkat összefűzte. Míg hazaértünk alig beszéltünk pár szót.
-Mit szeretnél enni?-kérdeztem, épphogy belépve az ajtón.
-Rament-jelentette ki a fiú hosszas gondolkozás után.
-Az nem tesz jót neked, tudod? És különben is, most fogsz debütálni, nem hízhatsz el.
-De én rament akarok enni-makacskodott.
-Pff... Jól van-fordultam meg, hogy bemenjek a konyhába. Alig 10 perc múlva az étkező asztalnál ülő fiúhoz vittem a fazekat.
-Edd meg mind!-szóltam rá.
-Te is egyél!-nyújtott felém egy másik pálcikát.
-Te folyton csak etetnél...-mosolyogtam, miközben elvettem tőle a pálcikát.
-Nem, én mást is csinálnék veled-mosolygott csintalanul.
-Hjá! Hogy lehetsz ennyire perverz?!-fújtattam.
-Pasi vagyok-emelte fel kezeit védekezően. Miután megettük az instant levest, felálltam, hogy elmosogassak. Sung Min végig engem nézett.
-Miért bámulsz így?-kérdeztem tőle.
-Mert gyönyörű vagy.
-Hah, na persze-horkantottam, majd csuklómmal megtöröltem a homlokomat. Sung Min ekkor felállt, mögém sétált és átkarolta a derekamat.
-Olyan szép vagy, hogy azt hiszem, megőrülök-suttogta fülembe, amitől kirázott a hideg. Térdem a feladással küszködött, úgy remegett. Szívem hevesen vert, mintha lefutottam volna a maratont, és ezt csak fokozta, mikor elsimította a hajamat és ajkai nyakamra tapadtak. Kezemből elszállt az erő, így a tányért, amit kezemben tartottam, visszaejtettem a vízbe. Felszabadult kezemet nyakához vezettem és hajába túrtam. Ahogy ölelt, azt kívántam, hogy álljon meg az idő örökre. Szembe fordultam vele és hagytam, hogy megcsókoljon. Kezeimmel nyakába csimpaszkodtam. Sung Min megragadta a derekamat és felültetett a konyhapultra. Miközben Sung Min puha csókokkal halmozott el, kezeimbe, mintha valami kimondhatatlan bátorság szállt volna és lehúzták a pólóját. A fiú az ölébe kapott és meg sem állt velem az ágyig. Ott óvatosan letett és felém hajolva próbált megszabadulni a blúzomtól, de ez némi gondot meríthetett volna fel, csakhogy őt annyira nem érdekelte a blúzom, szóval egyszerűen széttépte a ruhát. Sung Min szája ekkor ismét felfedező útra indult, azonban egyszer csak abbahagyta és kitámasztott kezekkel kapkodta a levegőt.
-Figyelj a debütálásom után még ritkábban fogjuk látni egymást és... -kezdett volna bele a monológjába, de a nyakában lévő dök cédulába kapaszkodva húztam vissza a számhoz.
Másnap reggel egy szuszogó mellkason ébredtem. Éreztem, hogy meztelen vagyok, amitől elvigyorodtam.
-Fent vagy?-dörmögte alattam álmos hangon.
-Fent-motyogtam vissza, mire keze hajamat kezdte birizgálni. Sóhajtva fordultam úgy, hogy lássam arcát.
-Mi a baj?-kérdezte rekedtes hangon.
-Semmi-feleltem-Vagyis... Ha debütálsz, ki tudja, hogy mikor foglak látni, és ha te ráérnél is, mi van, ha nekem lesz programom? Mi lesz, ha havonta csak egyszer láthatlak és akkor is csak fél órára?
-Hát ez az... Fogalmam sincs mi lesz-suttogta alig hallhatóan. Hosszas csend telepedett közénk, amit végül én törtem meg.
-Ott kéne hagynom a CCM-et-jelentettem ki.
-Mi?-kérdezte zavarodottan. Nyilván ő is másra gondolt, így nem tudta követni a gondolatmenetemet.
-Azt mondtam, hogy ott hagyom a CCM-et.
-De miért?-komorodott el.
-Te is tudod. Az én álmom nem az, hogy híres legyek, szóval én azt csak hobbiból csináltam. Ha te debütálsz, nekem nem muszáj folytatnom. Az is hozzá tartozik, hogy ha te koncertezni fogsz és nagy ritkán haza jöhetsz, akkor lehet, hogy én nem leszek itthon. És ezt nem akarom.
-Biztos vagy benne?
-Olyan biztos, minthogy most pucér vagyok-kuncogtam. Sung Min felemelte a takarót, hogy bekukucskáljon alatta, majd megkönnyebbülve felsóhajtott.
-Akkor teljesen biztos-jelentette ki vigyorogva.
-Igen-helyeseltem, majd nyomtam egy puszit a vállára.