9. rész
,,Szerintem te csak félsz..."
~Februári délután a CCM női mosdójában
Valahogy mindig itt kötök ki, a földön ülve, hátamat a falnak támasztva. Az ajtó kinyílt és két lány jött be, akik furcsán néztek rám.
-Minden rendben?-kérdezte az egyik.
-Persze, minden tökéletes-morogtam, majd feltápászkodtam és kijöttem a mosdóból. Egy hangosabb fiú csapatot láttam a szemem sarkából. Hallottam egy olyan nevetést, amit semmivel sem lehet összetéveszteni, de mivel a többiekkel volt, nem akartam visszamenni hozzájuk, hogy beszélgessek Sung Min-nal. Ugyan miről beszéltünk volna? Maximum újra összeveszünk. Nyugodt akartam maradni, de mikor Tae Ha utánam szólt, lemeredtem.
-Hjá! Elejtettél valamit!
-Oh, köszönöm-motyogtam, majd lehajoltam a zsebkendőmért. Gyors léptekkel a lépcső felé indultam.
-El kell mennem valahova, mindjárt jövök-kúszott utánam Sung Min hangja, mikor már fél emelettel lejjebb, a lépcsőfordulóban voltam. Hangos lépések, majd egy erős kéz, mely a falhoz döntött.
-Á-nyögtem fel kissé a csapástól-Mit művelsz?
-Te mit művelsz?-kérdezte idegesen-Mit akart Cho igazgató?
-Semmi közöd hozzá-makacsoltam meg magam, és elindultam kifelé. Két lépés után csuklómért nyúlt és visszarántott.
-Aish-nyöszörögtem, mikor ismét bevertem a hátamat-Hjá! Erről igazán leszokhatnál!
-Mit akart Cho igazgató?-ismételte higgadtan.
-Semmi közöd hozzá-mondtam végig tartva vele a szemkontaktust. A fiú sóhajtva megragadta a csuklómat és a fejem mellett a falhoz szorította.
-Mit akart Cho igazgató?-kérdezte egyre dühösebben.
-Nem jött rá, hogy együtt voltunk...
-Akkor?-szorította jobban a kezemet és szemében félelmet láttam, így nem foglalkoztam a fájdalommal.
-Felajánlotta, hogy játsszak egy drámában.
-Tényleg?-kérdezte csodálkozva, mire bólintottam-És elfogadtad?
-Nem.
-Még nem, vagy egyáltalán nem?-faggatott és elengedte a kezemet, majd a fejem mellett megtámaszkodott.
-Hát nem tudom. Nem tervezem.
-De miért? Tudod, hogy ez mekkora lehetőség? Tudod, hogy...
-Sung Min-ah!-szólt közbe Taewon-Menjünk!
-Oké-lökte el magát a faltól, aztán felfutott a lépcsőn. Értetlenül néztem utána. Végül csak sóhajtva elindultam.
-Kit érdekel, hogy mit akart mondani? Végül is ő már csak magával foglalkozik, akkor velem miért kéne? Így van, Sung Min már csak magával foglalkozik!
-Mindig magadban szoktál beszélni?-kérdezte valaki mellőlem.
-Mióta voltál itt?-fordultam Eun Hyuk-hoz, aki félmosolyra húzta a száját.
-Végig itt voltam... De nem vagy te egy kicsit közvetlen? Elvégre idősebb vagyok nálad.
-Tényleg?-kérdeztem ironikusan.
-Ezt mondom... Pedig sokkal idősebb vagyok.
-Sajnálom, ahjussi-forgattam meg a szemem-Csak azt nem értem, hogy Cho igazgató miért akar összehozni egy ahjussival-gondolkoztam, mire a fiú arcára egy visszafogott mosoly ült ki-Egész jól tartja magát ahjussi!
-Aigoo, ez a kölyök!
-Kölyök?!-akadtam le-Miért lennék kölyök?
-Hidd el, hozzám képest az vagy!
-Ó, igen, de hozzád képest mindenki az, ugye ahjussi?
-Jól van, ez egy kicsit fájt-mosolygott.
-Ahjussi maga hány éves?
-24-jött a válasz, mire ledöbbentem.
-Az tényleg öreg!-jutott el az agyamig, hogy 7 év van köztünk.
-Kösz-nevetett fel sértetten-De Sung Min? A SPEED-es Sung Min? Ismeritek egymást?
-Miről beszélsz?-tereltem.
-Az előbb Sung Min-ről beszéltél... Az a Sung Min?
-Mi? Dehogy! Nem ismerem Choi Sung Min-t, én másról beszéltem.
-Aha-bólintott nem túl meggyőzően-Kérsz valamit?-intett fejével a büfé felé.
-Nem, kösz-sóhajtottam, majd tovább és végre sikerült hazaérnem. Otthon egy kis cetli várt az ajtón.
,,Hívtam szerelőt, este 6-kor jön"
-Milyen kedves-fújtatottam idegesen-Még is mi a frászt képzel ez magáról? Neki lök a falnak, végig faggatózik, aztán hazajövök, itt vár egy cetli... és én megint nagyon szeretem-ismertem be-Még mindig szeretem, még akkor is, ha bunkón viselkedik. Még akkor is, ha a képembe köp. Szeretem őt. Nem tehetek róla, se ellene-idegesen csapkodtam és szinte megfagytam a hidegtől. 20 perc és itt van a szerelő... Már csak 15 perc. Mindjárt, csak még egy kicsit kell várnom. Már csak 5 perc. Végre csöngettek és szinte rohantam, hogy ajtót nyissak, erre ki állt ott?
-Te mit keresel itt?-kérdeztem döbbenten.
-Ez még mindig az én házam is...
-Mostantól mindig ezt fogod mondani?-sóhajtottam fáradtan. A fiú kikerült és bement a konyhába.
-Nem hagysz más választást.
-Én nem hagyok? Két hónapig a ház felé se néztél, most meg hirtelen nélkülözhetetlen lett?
-Ugyan. Csak tudni akarom, mi volt a baj.
-Írtam volna SMS-t.
-Na persze-horkantotta. Megszólalt a csengő, mire riadtan néztem a fiúra.
-Bújj el!-rikoltottam rá.
-Nem akarok!-mondta, majd simán az ajtóhoz sétált és már majdnem lenyomta a kilincset, mikor utána vetődtem és lerántottam a földre.
-Aish. Hjá!-kiáltotta alattam.
-Megőrültél? Nem láthatnak meg itt! Még is mit gondolsz? Szerinted mennyi idő még ideérnek a riporterek? Kifogják szívni a véredet, sőt az enyémet is-suttogtam idegesen. A fiú kicsit felsóhajtott.
-Jól van, bemegyek a fürdőszobába addig...
-Várj, ne! Oda fog bemenni!
-Akkor?
-Menj be a hálószobába!-javasoltam és legurultam róla
-Huh, nem gondolod, hogy kicsit meghíztál?-tápászkodott fel. Amilyen erősen csak lehetett, hasba vágtam, mire összegörnyedt.
-Hjá!-kiáltott rám.
-Pszt!-csitítottam miután még egyszer csöngettek, a fiú szitkozódva ment be a hálószobába.
-Jó napot!-rántottam fel az ajtót.
-Jó napot!-nézett rám morcosan-Jöhetett volna egy kicsit korábban is kisasszony!
-Elnézést-hajoltam meg egy kicsit.
-Na? Mi a probléma?-jött beljebb-Á, nincs fűtés?
-Se villany-tettem hozzá.
-Értem. Merre van a fürdőszoba?-kérdezte, mire mellé pattantam, hogy elvezessem a mellékhelyiségbe-Aha, már látom is a gondot... Kislány, ezt már hamarabb meg kellett volna szerelni.
-Igen?-kérdeztem vissza lesajnáló tekintetétől eltekintve.
-Hát persze, nézd meg ezt a...-kész kikapcsoltam. Azt sem tudtam miről beszélt, csak néha bólintottam, de ennyi-Szüleid mikor jönnek?
-Öhm... Hát-kezdtem, amint rájöttem, hogy ez egy nagyon is érzékeny téma-Nincsenek szüleim.
-Sajnálom. Csak egy férfi hang hívott fel, szóval azt hittem, hogy az édesapád volt az.
-Nem, egy barátom volt az-ködösítettem.
-Hát mindegy. Akkor gondolom, neki állhatok...?
-Persze, kérem-dőltem neki az ajtófélfának.
-Pszt-pisszegett mellettem Sung Min. Óvatosan kislisszantam és a lopakodó fiúhoz léptem.
-Minden rendben?-kérdezte, mire bólintottam-Akkor jó. Ha esetleg olyat csinálna, amit nem akarsz, akkor sikíts!-adta ki az utasítást, mire ujjaimmal "oké"-t formáztam. Szívesen bámultam volna még a tökéletességét, de rám szólt:-Menj vissza!
-Meg tudnád nyitni a csapot?-hallatszott a fürdőszobából, mire gyorsan visszaugrottam. Készségesen segítettem neki mindenben, mikor fél óra múlva kijelentette, hogy kész van.
-Ahjussi, maga nagyon gyorsan dolgozik-dicsértem meg, mikor már az ajtóban állt.
-Ugyan-szerénykedett-Akkor viszlát-hajoltunk meg mindketten. Már éppen szólni akartam volna a fiúnak, hogy előjöhet, mikor megláttam az ajtón egy pókot. Hatalmasat sikítottam és hátrébb ugrottam, de nem vettem észre, hogy mögöttem volt egy váza, amit így sikeresen levertem.
-Mi történt?-rontott ki az ajtón Sung Min és villámokat szóró tekintettel nézett körül.
-P...pó...pók-sikerült végre kimondanom és az ajtóra mutattam. Sung Min arra fordult, majd sóhajtott.
-Én meg már azt hittem... Hjá!-fordult felém dühösen-Azt mondtam, akkor sikíts, ha olyat tenne veled, amit nem akarsz. Nem azt, hogy sikíts egy pók miatt.
-De a pók veszélyesebb, mint az az ahjussi!-kiáltottam mérgesen-Leszeded?-váltottam át könyörgésre.
-Dehogy szedem le. Neked van vele bajod, oldd meg te!-vont vállat és kiment a konyhába. Mivel jobb ötletem nem volt, ezért a fürdőszobából elővettem egy törülközőt és a bejárati ajtóhoz mentem. Ott felvettem a cipőmet, meg a kabátomat.
-Mit csinálsz?-kérdezte ekkor a fiú.
-Nem gondoltad, hogy egy szörnyeteggel fogok egy házban aludni-magyaráztam miközben magam köré tekertem a sálamat.
-Nagyon remélem, hogy most a pókra céloztál és nem rám-mosolygott a fiú, mire megforgattam a szememet és kiléptem az ajtón. A hideg fel sem tűnt, ugyanis egyelőre még bent sem volt meleg. Leültem a kinti székre és magamra tekertem a törülközőt. Nem használt túl sokat, de így is több volt a semminél. Eszem ágában sem volt bemenni oda, hisz ott van egy vérszívó, aki csak arra vár, hogy elaludjak... Nem, akkor inkább itt kint töltöm az éjszakát. Erre az elhatározásomra el is aludtam. Arra keltem fel, hogy valaki cipel engem.
-Hjaj te lány-sóhajtotta felettem, mire ledermedtem-Miért éred el, hogy aggódjak érted?-kérdezte abban a hitben, hogy nem hallom. Csak az a baj, hogy hallottam, vagyis hát neki baj, nekem nem. Beért velem a szobába, majd lerakott az ágyra. Levette rólam a kabátomat, majd az egyik cipőmet.
-Persze, még pókokat is ölök, csakhogy te megnyugodj-dörmögte, miközben a másik lábamról is levette a cipőt. Óvatosan megemelte mindkét lábamat, majd betette azokat is az ágyba. Betakart, aztán egy hatalmasat sóhajtott.
-Fárasztó folyton rád vigyázni-hallottam hangját a fejem mellett. Majdnem kiestem a színészkedésből, hogy jól elküldjem őt a világ végére, mikor újra megszólalt-De kétség kívül hiányzott... Már hiányzott, hogy valaki sikítson egy bogár miatt...-a többire sajnos nem emlékszem, mert bealudtam.
Másnap reggel egy mellkason ébredtem, amitől mosolyognom kellett. Úgy szeretek vele aludni, ráadásul így... Olyan kényelmes és olyan biztonságot sugall, amire egy árvaházban felnőtt ember nem is számíthat. Ezúttal sikerült úgy lemásznom róla, hogy nem kelt fel. Kimentem a konyhába, hogy csináljak neki valami reggelit. Már majdnem kész voltam, mikor kicsoszogott, mögém sétált, nyomott egy puszit az arcomra, majd tovább ment. Értetlenül néztem utána, aztán leesett. A fiú még totál kómás, azt sem tudja, hol van.
-Kérsz kávét?-kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomra.
-Aha-ásította a széken ülve. Elétettem a bögrét, majd vártam, hogy magához térjen, de végül nem láttam ezt, mert a telefonom szólalt meg.
-Cho igazgató, üdvözlöm!
-Mi Cha, mondd, hogy meggondoltad magad-kezdte köszönés nélkül.
-Hát... Igazából-akartam ködösíteni, de közbeszólt... Sung Min.
-Lee Mi Cha, nem utasíthatsz vissza egy ilyen lehetőséget, megértetted?
-Mi? Miért? Huh?
-Nem tudom, ki volt az, de szerintem hallgass rá, Mi Cha-ya-mondta az igazgató.
-Cho igazgató-nyafogtam.
-Mi Cha, kérlek gondold át.
-Átgondolta-vette ki a kezemből a telefont Sung Min-Biztosíthatom róla, hogy elválallja.
-Nagyszerű-hallottam a vonal végén, ahogy nevet.
-Cho igazgató, kérem! Nem gondoltam meg magam. Nem szeretném-nyújtóztam a telefonért, amit a fiú a magasba tartott-Hjá! Add vissza a telefonomat!
-Igazgató! Visszahívhatjuk önt 5 perc múlva?
-Ó, rendben!-mondta és letette a telefont.
-Choi Sung Min!-kezdtem volna a prédikációmat.
-Miért nem akarsz játszani a drámában? Ugye nem azért, hogy többet időnk legyen együtt, hiszen már szakítottunk-szorult ökölbe a keze-De akkor miért?
-Mert... mert ezt az egészet azért találtam ki, hogy megtaláljam a családomat, ami ugye lehetetlen, hiszen anyám meghalt, apám meg már megtalált...
-Szerintem te csak félsz-mondta higgadtan.
-Én? Mitől?
-A kudarctól. Attól, hogy nem fog sikerülni.
-Ez baromság.
-Ha az, akkor miért nem vállalod el?
-Mert nem akarom-makacskodtam és egyre idegesebb lettem.
-Miért nem?
-Az Isten szerelmére, miattad! Megmondtam, hogy én nem akarok egy olyan drámában játszani, ami elveszi az időmet tőled!-fakadtam ki, és mindez bájos lehetett volna, ha nem úgy üvöltöztem volna, mint egy őrült. Sung Min mindig is jól kezelte a kirohanásaimat, ez most sem volt másképp.
-Akarod, hogy elmondjam a véleményemet?-kérdezte félmosollyal, mire óvatosan bólintottam-Régebben azt mondtad, hogy feminista vagy... Kezdem azt hinni, hogy csak kamu volt.
-Mi? Miért?
-Egy feminista nem függ ennyire egy pasitól, tudtad?-itt várt pár másodpercet-És nem fog mindent feladni, csak mert valami nem sikerült.
-De ez nem "nem sikerül"-vágtam közbe és idézőjeleket rajzoltam a levegőbe-Az anyám meghalt!
-De nem miatta hagytad ott, hanem miattam!
-Kösz, hogy emlékeztetsz. Nélküled most biztos elfelejtettem volna-vágtam durcás képet.
-És még mindig neheztelsz rám emiatt. Akkor is éreztem és most is. Tudtam, hogy nehéz megválnod egy olyan dologtól, amiben jó vagy.
-Ez...-tiltakoztam volna, de megakadtam. Igaza volt, nagyon nehéz volt ott hagyni azt a helyet, sőt volt olyan pillanat, amikor nem akartam kimondani azokat a szavakat. A fiún látszott az elégedettség és felém nyújtotta a telefont. Némi habozás után elvettem tőle és rányomtam Cho igazgató számára.
-Igen?-szólt bele.
-Lee Mi Cha vagyok-szóltam bele.
-Mi Cha-ya! Átgondoltad?-kérdezte, mire Sung Min-ra néztem. Ő egy aprót bólintott. Ó, hogy az a...
-Igen... Elvállalom!-jelentettem ki magabiztosan.
-Bújj el!-rikoltottam rá.
-Nem akarok!-mondta, majd simán az ajtóhoz sétált és már majdnem lenyomta a kilincset, mikor utána vetődtem és lerántottam a földre.
-Aish. Hjá!-kiáltotta alattam.
-Megőrültél? Nem láthatnak meg itt! Még is mit gondolsz? Szerinted mennyi idő még ideérnek a riporterek? Kifogják szívni a véredet, sőt az enyémet is-suttogtam idegesen. A fiú kicsit felsóhajtott.
-Jól van, bemegyek a fürdőszobába addig...
-Várj, ne! Oda fog bemenni!
-Akkor?
-Menj be a hálószobába!-javasoltam és legurultam róla
-Huh, nem gondolod, hogy kicsit meghíztál?-tápászkodott fel. Amilyen erősen csak lehetett, hasba vágtam, mire összegörnyedt.
-Hjá!-kiáltott rám.
-Pszt!-csitítottam miután még egyszer csöngettek, a fiú szitkozódva ment be a hálószobába.
-Jó napot!-rántottam fel az ajtót.
-Jó napot!-nézett rám morcosan-Jöhetett volna egy kicsit korábban is kisasszony!
-Elnézést-hajoltam meg egy kicsit.
-Na? Mi a probléma?-jött beljebb-Á, nincs fűtés?
-Se villany-tettem hozzá.
-Értem. Merre van a fürdőszoba?-kérdezte, mire mellé pattantam, hogy elvezessem a mellékhelyiségbe-Aha, már látom is a gondot... Kislány, ezt már hamarabb meg kellett volna szerelni.
-Igen?-kérdeztem vissza lesajnáló tekintetétől eltekintve.
-Hát persze, nézd meg ezt a...-kész kikapcsoltam. Azt sem tudtam miről beszélt, csak néha bólintottam, de ennyi-Szüleid mikor jönnek?
-Öhm... Hát-kezdtem, amint rájöttem, hogy ez egy nagyon is érzékeny téma-Nincsenek szüleim.
-Sajnálom. Csak egy férfi hang hívott fel, szóval azt hittem, hogy az édesapád volt az.
-Nem, egy barátom volt az-ködösítettem.
-Hát mindegy. Akkor gondolom, neki állhatok...?
-Persze, kérem-dőltem neki az ajtófélfának.
-Pszt-pisszegett mellettem Sung Min. Óvatosan kislisszantam és a lopakodó fiúhoz léptem.
-Minden rendben?-kérdezte, mire bólintottam-Akkor jó. Ha esetleg olyat csinálna, amit nem akarsz, akkor sikíts!-adta ki az utasítást, mire ujjaimmal "oké"-t formáztam. Szívesen bámultam volna még a tökéletességét, de rám szólt:-Menj vissza!
-Meg tudnád nyitni a csapot?-hallatszott a fürdőszobából, mire gyorsan visszaugrottam. Készségesen segítettem neki mindenben, mikor fél óra múlva kijelentette, hogy kész van.
-Ahjussi, maga nagyon gyorsan dolgozik-dicsértem meg, mikor már az ajtóban állt.
-Ugyan-szerénykedett-Akkor viszlát-hajoltunk meg mindketten. Már éppen szólni akartam volna a fiúnak, hogy előjöhet, mikor megláttam az ajtón egy pókot. Hatalmasat sikítottam és hátrébb ugrottam, de nem vettem észre, hogy mögöttem volt egy váza, amit így sikeresen levertem.
-Mi történt?-rontott ki az ajtón Sung Min és villámokat szóró tekintettel nézett körül.
-P...pó...pók-sikerült végre kimondanom és az ajtóra mutattam. Sung Min arra fordult, majd sóhajtott.
-Én meg már azt hittem... Hjá!-fordult felém dühösen-Azt mondtam, akkor sikíts, ha olyat tenne veled, amit nem akarsz. Nem azt, hogy sikíts egy pók miatt.
-De a pók veszélyesebb, mint az az ahjussi!-kiáltottam mérgesen-Leszeded?-váltottam át könyörgésre.
-Dehogy szedem le. Neked van vele bajod, oldd meg te!-vont vállat és kiment a konyhába. Mivel jobb ötletem nem volt, ezért a fürdőszobából elővettem egy törülközőt és a bejárati ajtóhoz mentem. Ott felvettem a cipőmet, meg a kabátomat.
-Mit csinálsz?-kérdezte ekkor a fiú.
-Nem gondoltad, hogy egy szörnyeteggel fogok egy házban aludni-magyaráztam miközben magam köré tekertem a sálamat.
-Nagyon remélem, hogy most a pókra céloztál és nem rám-mosolygott a fiú, mire megforgattam a szememet és kiléptem az ajtón. A hideg fel sem tűnt, ugyanis egyelőre még bent sem volt meleg. Leültem a kinti székre és magamra tekertem a törülközőt. Nem használt túl sokat, de így is több volt a semminél. Eszem ágában sem volt bemenni oda, hisz ott van egy vérszívó, aki csak arra vár, hogy elaludjak... Nem, akkor inkább itt kint töltöm az éjszakát. Erre az elhatározásomra el is aludtam. Arra keltem fel, hogy valaki cipel engem.
-Hjaj te lány-sóhajtotta felettem, mire ledermedtem-Miért éred el, hogy aggódjak érted?-kérdezte abban a hitben, hogy nem hallom. Csak az a baj, hogy hallottam, vagyis hát neki baj, nekem nem. Beért velem a szobába, majd lerakott az ágyra. Levette rólam a kabátomat, majd az egyik cipőmet.
-Persze, még pókokat is ölök, csakhogy te megnyugodj-dörmögte, miközben a másik lábamról is levette a cipőt. Óvatosan megemelte mindkét lábamat, majd betette azokat is az ágyba. Betakart, aztán egy hatalmasat sóhajtott.
-Fárasztó folyton rád vigyázni-hallottam hangját a fejem mellett. Majdnem kiestem a színészkedésből, hogy jól elküldjem őt a világ végére, mikor újra megszólalt-De kétség kívül hiányzott... Már hiányzott, hogy valaki sikítson egy bogár miatt...-a többire sajnos nem emlékszem, mert bealudtam.
Másnap reggel egy mellkason ébredtem, amitől mosolyognom kellett. Úgy szeretek vele aludni, ráadásul így... Olyan kényelmes és olyan biztonságot sugall, amire egy árvaházban felnőtt ember nem is számíthat. Ezúttal sikerült úgy lemásznom róla, hogy nem kelt fel. Kimentem a konyhába, hogy csináljak neki valami reggelit. Már majdnem kész voltam, mikor kicsoszogott, mögém sétált, nyomott egy puszit az arcomra, majd tovább ment. Értetlenül néztem utána, aztán leesett. A fiú még totál kómás, azt sem tudja, hol van.
-Kérsz kávét?-kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomra.
-Aha-ásította a széken ülve. Elétettem a bögrét, majd vártam, hogy magához térjen, de végül nem láttam ezt, mert a telefonom szólalt meg.
-Cho igazgató, üdvözlöm!
-Mi Cha, mondd, hogy meggondoltad magad-kezdte köszönés nélkül.
-Hát... Igazából-akartam ködösíteni, de közbeszólt... Sung Min.
-Lee Mi Cha, nem utasíthatsz vissza egy ilyen lehetőséget, megértetted?
-Mi? Miért? Huh?
-Nem tudom, ki volt az, de szerintem hallgass rá, Mi Cha-ya-mondta az igazgató.
-Cho igazgató-nyafogtam.
-Mi Cha, kérlek gondold át.
-Átgondolta-vette ki a kezemből a telefont Sung Min-Biztosíthatom róla, hogy elválallja.
-Nagyszerű-hallottam a vonal végén, ahogy nevet.
-Cho igazgató, kérem! Nem gondoltam meg magam. Nem szeretném-nyújtóztam a telefonért, amit a fiú a magasba tartott-Hjá! Add vissza a telefonomat!
-Igazgató! Visszahívhatjuk önt 5 perc múlva?
-Ó, rendben!-mondta és letette a telefont.
-Choi Sung Min!-kezdtem volna a prédikációmat.
-Miért nem akarsz játszani a drámában? Ugye nem azért, hogy többet időnk legyen együtt, hiszen már szakítottunk-szorult ökölbe a keze-De akkor miért?
-Mert... mert ezt az egészet azért találtam ki, hogy megtaláljam a családomat, ami ugye lehetetlen, hiszen anyám meghalt, apám meg már megtalált...
-Szerintem te csak félsz-mondta higgadtan.
-Én? Mitől?
-A kudarctól. Attól, hogy nem fog sikerülni.
-Ez baromság.
-Ha az, akkor miért nem vállalod el?
-Mert nem akarom-makacskodtam és egyre idegesebb lettem.
-Miért nem?
-Az Isten szerelmére, miattad! Megmondtam, hogy én nem akarok egy olyan drámában játszani, ami elveszi az időmet tőled!-fakadtam ki, és mindez bájos lehetett volna, ha nem úgy üvöltöztem volna, mint egy őrült. Sung Min mindig is jól kezelte a kirohanásaimat, ez most sem volt másképp.
-Akarod, hogy elmondjam a véleményemet?-kérdezte félmosollyal, mire óvatosan bólintottam-Régebben azt mondtad, hogy feminista vagy... Kezdem azt hinni, hogy csak kamu volt.
-Mi? Miért?
-Egy feminista nem függ ennyire egy pasitól, tudtad?-itt várt pár másodpercet-És nem fog mindent feladni, csak mert valami nem sikerült.
-De ez nem "nem sikerül"-vágtam közbe és idézőjeleket rajzoltam a levegőbe-Az anyám meghalt!
-De nem miatta hagytad ott, hanem miattam!
-Kösz, hogy emlékeztetsz. Nélküled most biztos elfelejtettem volna-vágtam durcás képet.
-És még mindig neheztelsz rám emiatt. Akkor is éreztem és most is. Tudtam, hogy nehéz megválnod egy olyan dologtól, amiben jó vagy.
-Ez...-tiltakoztam volna, de megakadtam. Igaza volt, nagyon nehéz volt ott hagyni azt a helyet, sőt volt olyan pillanat, amikor nem akartam kimondani azokat a szavakat. A fiún látszott az elégedettség és felém nyújtotta a telefont. Némi habozás után elvettem tőle és rányomtam Cho igazgató számára.
-Igen?-szólt bele.
-Lee Mi Cha vagyok-szóltam bele.
-Mi Cha-ya! Átgondoltad?-kérdezte, mire Sung Min-ra néztem. Ő egy aprót bólintott. Ó, hogy az a...
-Igen... Elvállalom!-jelentettem ki magabiztosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése